2014. július 22., kedd

Jodie és Bess (novella)

Perzselő nyár köszöntött a falura, és a déli napsugarak szinte felégették az útszéli füvet. Egy lovaskocsi porzott végig a hosszú úton, nyomában éles kutyacsaholások harsantak fel. A falu szélén a gyümölcsös mellett az udvaron létrát állítottak, a baromfiak az alá menekültek a meleg elől. A verandán Bess éppen egy regényt olvasott, az arckifejezéséből ítélve olyan ponyvát, amit a vándorcigányok árusítottak múlt héten. Nagy divatja volt ezeknek a romantikus történeteknek, a Bess-féle fiatal lányok valósággal rajongtak érte – kérőik nem kis bosszúságára.
Bessnek egyébként tetszett valaki. Két házzal arrébb lakott egy katonagyerek, George, akinek naponta vitt friss kenyeret a mezőre, amikor a földeken segített két szolgálat között. George és családja a nagy háború idején költöztek ide, miután a családfő lábát ellőtték. A fiatal férfi nem mutatott különösebb érdeklődést Bess iránt, bár nővére, Jodie miatt sokszor ólálkodott a kert körül.

2014. július 9., szerda

Pályázat

Kedves idelátogatók!

Indultam egy írói pályázaton, ahol (mint kiderült) az olvasói szavazatok döntenek. Szeretnék nyerni, ezért aki tud, légyszi szavazzon rám (10 mp az egész, nincs regisztráció, csak egy kattintás) https://polldaddy.com/poll/8173312/:

Ha elolvasnád a novellát:

Köszönöm szépen a segítséget!

FRISSÍTÉS (2014.07.22.): Sziasztok! Egyszerűen nem tudom szavakba önteni, mennyire fantasztikusak vagytok! Köszönöm a támogatást, MEGNYERTEM a pályázatot! .)