2014. január 20., hétfő

2014. január 5., vasárnap

Kirándulás (novella)

Kirándulás

Elvágytam innen. Gondolataimban mind egyre erősebbé vált a gondolat: menni. Hittem, hogy jobb lesz, hogy akarattal eltéphetem a láncokat.

Kitöröltem hát a lábnyomokat a porból. Magasba rúgtam, és figyeltem, ahogy az apró szemek egyre csak szállnak, táncolnak az égig… majd megadva magukat földre zuhannak. Én nem akartam földre zuhanni. Elmém nevetett buta képzelgéseimen.

Malacperselynyi élet (novella)

Malacperselynyi élet

Letti komoran ült az ágyon, és egyre testvére kezét szorongatta. A kórterem egyhangú fehér falai, a zöld védőruha és az ágyneműből áradó fertőtlenítő émelyítő szaga nemhogy könnyebbé, inkább reménytelenebbé tették a várakozás hangjait. Az ágy melletti gépek monoton pittyegése lassan álmosságot vontak a lány szemére, de még akkor sem mozdult.
Kint már sötétedett, mikor egy nővér lépett be a szobába, hogy elvégezze a szokásos vizsgálatait. Letti ránézett, azt remélve, hogy legalább egy bíztató szót kap, de a nővér hangtalanul végezte a dolgát. Végül összeszedte a dolgait – egy könyvet és egy kis sós süteményt – a táskájába tömte, megigazította a fején a kalapját, amit mindig magán viselt, és kilépett a folyosóra.

A néma lovag (novella)

A néma lovag

Hónapok óta figyelte a fényes kis ablakokat. A közeli erdő terebélyes lombjai remek búvóhelyet biztosítottak neki, tökéletes rálátása volt a falura is. Látta, ahogy az öreg Laubert botjára támaszkodva, zsörtölődve indul útnak a földekre, vagy, hogy Laura, a szomszédja hogy viszi ki a közeli folyóra a mosnivalót.
De őt egyetlen dolog érdekelte. A folyó partján, nem mesze a Szent Apostol útjától rozoga kis kunyhó állt. Hajdanán köztiszteletben álló, nagy tudású papok és tisztségviselők átmeneti szállásává volt, mára egy lepukkant családi viskó lett, amit csak az esti imádságok tartottak egybe. Ott a fák rejtekében azon gondolkodott, hogy egy olyan komoly, vagyonáért keményen megdolgozó ember, mint a tulajdonos Mr. Ambois, hogy képes gyakorlatilag a földig tiporni mindent, amit felépített. Persze, tudta ő. Mrs. Ambois halála óta az öreg legjobb barátja az ital lett, minden gondolatát a raktárkészlet karbantartása foglalta le. Összekuporgatott pénzét pedig az idetévedt zarándokok kegyelmi adományai tették ki. Ez volt ő, a zsugori, lepukkant fogadótulajdonos.

Az akció (novella)

Zihálva lépkedett a hóban. Rozsdavörös haját szétfújta a szél, ahogy átvágott a főtér forgatagán.
A munkába indulók egymást lökdösve igyekeztek felszállni a buszra, némelyikük feledve minden jó modort. Egy nő rikácsolva kérte ki magának, hogy mégis hogy képzeli a kedves busztársaság, hogy késnek, és még leülni sem tud. Egy másik gyanakodva méregette a mellette állót, a legújabb valóságshow egyik új kiesőjét gyanítva a sálrengeteg mögött. Aztán egy öregúr, kihasználva, hogy ő „már idős”, állát felbiccentve helyet követelt magának a hering-járművön.
Ez volt az egyik dolog, amit nem bírt elviselni. Szorosabbra húzta magán a kabátot, és amennyire a bokáig érő hó engedte, megszaporázta lépteit.