Amikor ma hazaértem, ez fogadott itthon. :) Szuperül kezdődik ez az év!
2014. január 20., hétfő
2014. január 5., vasárnap
Kirándulás (novella)
Kirándulás
Elvágytam innen. Gondolataimban
mind egyre erősebbé vált a gondolat: menni. Hittem, hogy jobb lesz, hogy
akarattal eltéphetem a láncokat.
Kitöröltem hát a lábnyomokat a
porból. Magasba rúgtam, és figyeltem, ahogy az apró szemek egyre csak szállnak,
táncolnak az égig… majd megadva magukat földre zuhannak. Én nem akartam földre
zuhanni. Elmém nevetett buta képzelgéseimen.
Malacperselynyi élet (novella)
Malacperselynyi
élet
Letti komoran ült az ágyon, és egyre
testvére kezét szorongatta. A kórterem egyhangú fehér falai, a zöld védőruha és
az ágyneműből áradó fertőtlenítő émelyítő szaga nemhogy könnyebbé, inkább
reménytelenebbé tették a várakozás hangjait. Az ágy melletti gépek monoton
pittyegése lassan álmosságot vontak a lány szemére, de még akkor sem mozdult.
Kint már
sötétedett, mikor egy nővér lépett be a szobába, hogy elvégezze a szokásos
vizsgálatait. Letti ránézett, azt remélve, hogy legalább egy bíztató szót kap,
de a nővér hangtalanul végezte a dolgát. Végül összeszedte a dolgait – egy
könyvet és egy kis sós süteményt – a táskájába tömte, megigazította a fején a
kalapját, amit mindig magán viselt, és kilépett a folyosóra.
A néma lovag (novella)
A
néma lovag
Hónapok óta figyelte a fényes kis
ablakokat. A közeli erdő terebélyes lombjai remek búvóhelyet biztosítottak
neki, tökéletes rálátása volt a falura is. Látta, ahogy az öreg Laubert botjára
támaszkodva, zsörtölődve indul útnak a földekre, vagy, hogy Laura, a szomszédja
hogy viszi ki a közeli folyóra a mosnivalót.
De őt egyetlen
dolog érdekelte. A folyó partján, nem mesze a Szent Apostol útjától rozoga kis
kunyhó állt. Hajdanán köztiszteletben álló, nagy tudású papok és
tisztségviselők átmeneti szállásává volt, mára egy lepukkant családi viskó lett,
amit csak az esti imádságok tartottak egybe. Ott a fák rejtekében azon
gondolkodott, hogy egy olyan komoly, vagyonáért keményen megdolgozó ember, mint
a tulajdonos Mr. Ambois, hogy képes gyakorlatilag a földig tiporni mindent,
amit felépített. Persze, tudta ő. Mrs. Ambois halála óta az öreg legjobb
barátja az ital lett, minden gondolatát a raktárkészlet karbantartása foglalta
le. Összekuporgatott pénzét pedig az idetévedt zarándokok kegyelmi adományai tették
ki. Ez volt ő, a zsugori, lepukkant fogadótulajdonos.
Az akció (novella)
Zihálva lépkedett a hóban. Rozsdavörös
haját szétfújta a szél, ahogy átvágott a főtér forgatagán.
A munkába
indulók egymást lökdösve igyekeztek felszállni a buszra, némelyikük feledve
minden jó modort. Egy nő rikácsolva kérte ki magának, hogy mégis hogy képzeli a
kedves busztársaság, hogy késnek, és még leülni sem tud. Egy másik gyanakodva
méregette a mellette állót, a legújabb valóságshow egyik új kiesőjét gyanítva a
sálrengeteg mögött. Aztán egy öregúr, kihasználva, hogy ő „már idős”, állát
felbiccentve helyet követelt magának a hering-járművön.
Ez volt az egyik
dolog, amit nem bírt elviselni. Szorosabbra húzta magán a kabátot, és amennyire
a bokáig érő hó engedte, megszaporázta lépteit.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)